Furcsa,
ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és
mennek, érzések hullámoznak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem
marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan
holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis
lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga
padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket
hosszabb-rövidebb ideig, a szerint, hogy mekkora bennük a romantika. Aztán
szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi
barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése